![]() |
Kezdjük ott, hogy mi is az a Carplay! A Carplay az Apple autós platformja ami azt teszi lehetővé, hogy az iPhone az autó navigációs rendszerét egy másodlagos kijelzőként és beviteli eszközként kezelje. A most megjelent iOS 12 rendszerben az Apple megnyitotta a fejlesztők számára ezt a felületet így a jövőben rengeteg, az autóban jól használható alkalmazás várható erre a platfromra. A fejlesztők már el is kezdték a munkát és meg is érkezett az első fecske ami nem más mint a WAZE.
Ahhoz, hogy tudjuk használni a Carplay-t az autónak NBT 2 Evo rendszerrel kell rendelkeznie. Ez a rendszer gyárilag csak az új G szériás autókban található meg de bármilyen F-es vagy E-s modellbe is beépíthető utólag úgy, hogy minden funkciója működőképes marad ahogyan az NBT esetében is. A Carplay wifin keresztül működik, nem kell összekötni semmilyen kábellel azt a fejegységgel.
A WAZE a kapcsolat felépülése után úgy működik mintha az autó iDrive rendszerén futna, a telefont akár le is lehet zárni nem kell működnie a kijelzőnek mint a tükrözésnél. Minden funkciót kezelhetünk a kontrollerrel de akinek érintőkijelző van a kocsiban akár azt is használhatja hozzá, teljesen átülteti a kezelőfelületet. Két gombnyomással lehet jelenteni a traffipaxokat, a baleseteket vagy a torlódást úgy, hogy hozzá sem kell érnünk a telefonunkhoz.
CARPLAY FULLSCREEN! Ha NBT Evo rendszered van és használod a Carplay-t, akkor biztosan elgondolkodtál már azon, hogy bizony jó lenne ha teljes képernyőn futna a Waze, a Google maps vagy bármi más applikáció. Nos ennek a modnak a telepítése kicsit több időt vesz igénybe mint egy átlagos beavatkozás de itt van és működik a különbség pedig óriási minden tekintetben.